Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Labdázni Jó!


A labda az örök mozgás szimbóluma. A labda néha önálló életet él, de ha akarom, vissza is jön hozzám. A labda ősidők óta ismert, kedvelt játékszer, mert már a római katonák életében is, nem csak szórakozást nyújtott, hanem fejlesztő hatását is értékelték.  A gyermekek lételeme a mozgás, mely komplexen hat az egész személyiségre. Mivel a labda az óvodás gyermek de az azt megelőző időszak kedvelt játékeszköze, minden óvodában megtalálható, ezért tartjuk fontosnak, hogy labdás mozgásunkat közkinccsé tegyük. Az óvodapedagógusoktól nem igényel külön erőfeszítést, persze mozgásszerető embernek kell lennie. Nekünk sikert hozott, a gyerekek szeretik, kimutatható a fejlesztő hatása. A mozgásos labdás feladatok együttes végzése, csak egymásra figyelve, egymáshoz igazodva válik kivitelezhetővé, miközben megszerzi tapasztalatait arról, hogy hol vannak tényleges én határai a fizikai és szociális térben. Olyan feladatokat kell megoldaniuk, amelyek helyzetváltoztatással, irány és sebesség változással járnak, ahol fontos az egymásra figyelés, így szociális kompetenciájuk is alakul. A szem-kéz koordináció mellett ugyanolyan hatékonyan fejleszti a szem-láb koordinációt is. A mozgásfejlesztés mellett jó példát ad a szabadidő hasznos eltöltéséhez is.  Ezek alapján egy nagyon jó gyakorlatban is hatékonyan kivitelezhető anyag készült el „Labdázni jó!” Címmel. Új megközelítésbe helyezte a mozgás sokoldalú fejlesztő hatását. A labdás mozgás anyagát korcsoportra lebontva kidolgozták a kolléganők, így könnyen követhető, kész anyagot kaphatunk a végrehajtáshoz. Minden korosztály számára heti rendszerességgel valósul meg ez a tevékenység, mely a felzárkóztatást és a tehetséggondozást is egyaránt magában foglalja. Az ONAP nagy hangsúlyt helyez a gyermekek egészségének megóvására és a mozgás feltételeinek és maga a mozgásfejlesztés biztosításának. A Nagyatádi Óvodák telephelye a Csillagszem óvoda már 1989-ben elkészítette „Ügyességfejlesztés labdával az óvodában” címmel mozgásprogramját majd a nevelőtestület az első Helyi Nevelési Programjának írásakor döntött úgy, hogy adottságaikat kihasználva/ műanyag borítású pálya/, kiemelt szerepet szentel a mozgásnak. Úgy ítélték meg, hogy az addig használt mozgásos tematikában kevés a labdás foglalkozás /évi 5 alkalom/. Sokoldalú hatás, viszont csak rendszeres foglalkoztatással érhető el. Az iskola visszajelzései is utaltak a mozgásos ügyetlenségre, finom mozgások fejletlenségére. Képzésen is részt vettünk, ami megerősített bennünket a mozgásfejlődés törvényszerűségeinek ismeretében. /Fodorné Földi Rita: Labdaterápia alkalmazása a fejlesztésben képzésen/
Elkészítésénél az alábbiakat hasznosítottuk:
         - Labdás szakirodalom, módszertan tanulmányozása
Dr. Tótszőllősyné Varga Tünde elméleti útmutatásai
„Korszerű óvodai mozgásprogram” továbbképzés
Labdás gyakorlatok, játékok gyűjtése
Célja:
Változatos mozgásismeret, tapasztalatszerzési lehetőség biztosítása
Mozgástanulás eredményességének, a végrehajtás minőségi javulásának elősegítése, mozgásmotiváltság biztosítása
Pszichikus tulajdonságok fejlődése
Kompetenciák erősítése: mozgás, szociális, kognitív
Nagycsoportban kipróbáltuk, majd mindhárom korcsoportban három éven át tartó folyamatként kezelve, bevezettük. 1996. óta heti rendszerességgel szervezzük. 2010-ben „Jó gyakorlat” lett. 2012. óta mind a hat telephelyünk átvette a programot.
Feltételei:
Az óvodai mozgásszervezéshez szükséges eszközrendszer/ minőségi labdák/
Homogén és heterogén csoportban egyaránt szervezhető
Csoportszobában is szervezhető, de tornaszobában, tornateremben hatékonyabb
Sportpályán, vagy megfelelő burkolatú udvarrészen a szabadban is végezhetők a gyakorlatok.
Nem igényel külön humán erőforrást.
Referenciák:
Szülők „Jó gyakorlatra” vonatkozó elégedettségi vizsgálatának eredményei
Kontrol csoporttal való összehasonlítás eredménye
Méltató referencia a Sportcsarnok igazgatójától illetve az iskola Sporttagozatának igazgatójától.
„Jó gyakorlat” 12 alakalommal történő eladása
Külső – belső hospitálások, szakmai napok
Az eladott jó gyakorlatot bevető óvodák visszajelzései.
Érzékelhető eredmény még, hogy gyermekeink már óvodás korban bekapcsolódnak a városi tehetséggondozó programokba, sportegyesületek munkájába.
A jógyakorlat adaptálásához segítséget tudunk nyújtani:
- Bemutató foglalkozás keretében „kedvcsinálás”, konzultáció
- egyéni konzultáció biztosítása, igény szerint telefonos segítségadása

 

Élet a Sziágyi erdei óvodában

A minket körülvevő tágabb és szűkebb világunkba egyre jobban felerősödik a környezet szennyezése, pusztítása, halnak ki növények és állatfajok. Társadalmi szinten, korosztálytól függetlenül tudatosítani kell a környezetünk védelmének fontosságát. Óvodánkban célul tűztük ki, hogy az életkori sajátosságok figyelembevételével a természeti és társadalmi környezethez kapcsolódó helyes viselkedési formákat, a pozitív szokásokat alakítsuk már az óvodás élet fogékony időszakában. Természetszerető gyerekeket akarunk nevelni, akik megtanulják a környezettel való együttélés szabályait, s ha kell életkoruknak megfelelően tevékenyen részt vesznek a védelmében is. Pedagógiai Programunknak is kiemelt feladata a környezetünk védelme, környezettudatos magatartás alakítása, a fenntarthatóságra nevelés. A 3-6 és 7 éves életszakasz jellemző cselekvése a játék, amelyben a legfontosabb tapasztalatokat, szabályokat, szokásokat sajátítja el. Ezt figyelembe véve ezen keresztül tudjuk Pedagógiai Programunk fő céljait és feladatait és környezeti nevelésünket megvalósítani.
Az erdei óvodában a természettel való együttélés olyan elemi erővel hat a gyerekekre, a környezettel kapcsolatos attitűdjükre, ami semmi mással el nem érhető. Az óvoda udvarát, a szűkebb környezetet már megismertettük a gyerekekkel, folyamatosan bevonjuk környezetünk védelmébe, tisztán tartásába, a növény és állatgondozásba. További lépésként gyalogos és buszos kirándulásokkal a tágabb világot ismertük meg a környékünkön lévő erdőkbe, tájvédelmi területeken tett látogatásokkal. A környezeti nevelés eddig csak szakirodalomból ismert formájaként szerettük volna kipróbálni az erdei óvodát ahol éjjel-nappal együtt vagyunk az óvodásokkal. Jó partnerek voltak ebben a szülők, az erdei iskolát üzemeltető erdészet is. Véleményünk megegyezett abban, hogy a legfogékonyabb életszakaszban-az óvodásoknál kell elkezdeni a környezettudatos magatartás kialakítását. A természetes élettérbe szerettük volna megmutatni a gyerekeknek a hazai növény és állatvilágot, a természeti jelenségeket. Erdész, vadász kísérő adott szakszerű ismereteket az erdő hasznáról, védelméről. Jógyakorlatunk az egész éves Külső világ tevékeny megismerésében végzett munkánk megkoronázása azzal, hogy a nagycsoportosaink 2-3 napot tölthetnek az erdei óvodában. Tevékenységeink a helyszínen: megfigyeléseket, kísérletezéseket, gyűjtéseket végzünk a terepen, majd az erdei óvoda „tantermében” rendszerezzük és további feladatokat végzünk a gyerekekkel együtt. Természetesen komplex módon történik a feldolgozás, hiszen a versek, énekek, vizuális technikák is jelen vannak a táborban is. Szívesen alkalmazzuk a drámapedagógiát is a beszélgetés módszeréhez.
A táborban tartózkodás elején a gyerekekkel együtt állítjuk össze közösen az erdő”10 parancsolatát” a viselkedési szabályokat. Fontosnak tartjuk a felnőttek példaadását, segítségnyújtását. A gyermekeket az erdőben is dicsérjük, értékeljük buzdítjuk. Fontos a bátorító nevelés számukra. A pedagógusoknak a gyerekekkel való újszerű szituációban való együttlét, új távlatokat nyújtott az egyes gyerekek személyes kompetenciáinak kiteljesítéséhez. A programmal a szabadidő hasznos eltöltésére neveljük a családokat, alakítjuk a gyermekeken keresztül életviteli kompetenciájukat. Szemléletváltást is hozott, valamint alakítja a családok környezetvédő magatartását. A gyermekek képességeinek, készségeinek fejlődését eredményezte a sokféle tapasztalásos tanulási lehetőség. Támaszkodunk a gyermekek egész éven át megszerzett tudására, melyet igyekszünk felszínre hozni. Az óvónőink jobban megismerték egymást az új helyzetben, környezeti nevelői kompetenciájuk erősödik, kapcsolataik bővülnek. A jó gyakorlatunk eredményességét mutatja, hogy1995 óta /a Covid időszakon kívül/ töretlen a lelkesedés. Eddig minden évben évben sikerült megszerveznünk. mert a szülők és gyerekek „kitüntetésként” élik meg ezt a lehetőséget. A szülők szemléletformálásának is jó eszköze a programunk. Az előkészítő munkánk a program megvalósítása, az élmények felelevenítése bizalmat ébreszt a szülőkben és elismerik a nevelőértékét programunknak.

Céljaink továbbá:
       - A Pedagógiai Programunk szerinti céljainkat alapozzuk meg az „erdei óvodában”
Olyan viselkedésformákat gyakorolhatnak a gyerekek, melyek segítségével elsajátíthatják az élő természet megfigyelésének módját.
A gyerekek közti kapcsolatok erősítése, az együttérzés, a beleélő, beleérző képesség, az empátia fejlesztése, az együttműködési képesség fokozása.
Olyan ökológiai szemlélet mód megalapozása, mely rávilágít „a természetben mindenre szükség van, nincsenek káros és hasznos élőlények” elvek elfogadása.
A természetben való mozgással az egészséges életmódra nevelés erősítése.
Olyan aktivitásra, felelős cselekvésre nevelés, melyben a legfontosabb elv az élet védelme és tisztelete.
Pozitív viszony kialakítása a természethez.
Etikus viselkedés elsajátítása az élőhelyeken.
A természet értékeinek, szépségének felfedezése.
Az erdei óvoda jó gyakorlatot nem minden óvoda vette át teljes egészében. A többi intézményünk egynapos programot szervez minden gyermekük számára korosztálytól függetlenül. A tevékenységek szervezése, az ismeretszerzés az erdei óvoda anyaga alapján történik ezen az egy napon is. A kiscsoportosoknak lehetőségük van délutáni pihenésre is, a többiek terepre mennek vagy feldolgozzák a szerzett élmény-ismeret anyagot.
A bevált jó gyakorlatunk szorosan összefügg az ONOAP szemléletével mely nagy gondot fordít a környezet megismertetésére, megóvására, a környezettudatos magatartás megalapozására. Továbbképzési terveinkben előnyt élveznek a témához kapcsolódó továbbképzések. A nevelési évek során több, környezet megismeréséhez, természetvédelemhez kapcsolódó projekt és témahét kerül megvalósításra. A jógyakorlatunknak karbantartó teamja van, akik  időközönként felülvizsgálják a gyakorlatban való alkalmazhatóságát, illetve az erdei iskola modernizálásával párhuzamosan átdolgozták, korszerűsítették a kiadványunkat is.
Referenciáink:
Szülői elégedettségi mérés eredményei
Somogy Erdészeti és Faipari Rt. véleménye
Dr.Kuti István-Dr.Kuti Istvánné által lektorált kiadványunk: Élet a Sziágyi Erdei óvodában.
Somogyi Hírlap – Újságcikkek